Talán a „szexi” szónál kezd érdekessé válni a dolog.
Húszévesen egyszerűnek tűnt. A szexi egy bizonyos testet jelentett, egy rövid ruhát, figyelmet, pillantásokat, és azt a magától értetődő érzést, hogy már maga a fiatalság is valami kívánatos dolog.
Ma a szexi mást jelent számomra. Kevésbé arról szól, hogy minden férfi vonzónak talál-e a szobában. Sokkal inkább arról, hogy én magam érzem-e magam nőnek. És talán ez az egyik legszebb különbség 25 és 50 év között.
Már nincs szükségem engedélyre ahhoz, hogy szexinek érezzem magam
A nőkkel szemben van egy furcsa elvárás. Vonzónak kell maradnunk, de kérjük, ne mutassuk túlságosan, hogy ezt tudjuk is magunkról. Szexik lehetünk, amíg ez „korunknak megfelelő” marad. Ez egy idő után fárasztóvá válik.
Talán ma egyszerűen csak egy ruhát szeretnék hordani, mert fantasztikusnak találom magam benne. Nem azért, mert húszévesnek szeretnék látszani. Nem azért, mert lenyűgöznöm kell egy férfit.
Hanem mert a tükörbe nézve azt gondolom: a fenébe is, igen.
A vonzerőnek meglepően kevés köze van a tökéletességhez. Ismerek gyönyörű nőket, akik belépnek egy szobába, és mégis megpróbálnak láthatatlanná válni. És ismerek olyan nőket is, akik nem felelnek meg semmilyen klasszikus szépségideálnak, mégis olyan kisugárzással rendelkeznek, aminek szinte lehetetlen ellenállni. Mi a különbség? Talán a jelenlét.
És akkor ott van még a CRAZY szó
Nem az őrültség értelmében. Hanem az örökös „légy ésszerű” ellentéteként. 40 vagy 50 évesen már épp elég ésszerű dolgot tettünk. Kifizettük a számlákat, betartottuk az időpontokat, gondoskodtunk a gyerekekről, dolgoztunk, szerveztünk, kompromisszumokat kötöttünk és felelősséget vállaltunk.
Talán néha megengedhetünk magunknak olyasmit, aminek nincs semmiféle ésszerű célja. Nem minden döntésnek kell javítania az önéletrajzunkat. Némelyik egyszerűen csak arról gondoskodhat, hogy elevennek érezzük magunkat.
