Egy teljesen hétköznapi este. Még elpakolsz valamit, válaszolsz egy üzenetre, és már a következő reggelen jár az eszed. Túljutottál a napon. Csak most veszed észre, hogy alig volt benne olyan pillanat, amelyet te választottál.
Talán semmi kellemetlent nem tettél. Szereted a munkádat. Szereted a családodat. Szívesen vagy ott másoknak. Mégis megmarad egy halk érzés: valaki hiányzik az életemből. Én.
Amikor a szokásokból elvárások lesznek
Ritkán egyetlen nagy döntéssel veszítjük el önmagunkat. Gyakran apró eltolódásokkal kezdődik. Elmarad a saját sétánk, mert még valamit el kell intézni. Egy vágyat későbbre halasztunk. Elfogadunk egy meghívást, pedig nyugodt estére vágytunk.
Időnként ez jól működhet. Akkor válik nehézzé, amikor rendszeresen úgy bánsz magaddal, mint akinek az igényei a leginkább várhatnak. Egy idő után másoknak már kérniük sem kell. Átveszed a feladatot, mielőtt feltennék a kérdést.
Közben könnyen összekeverhetjük azt, hogy szükség van ránk, azzal, hogy valóban látnak minket. Valaki számíthat rád anélkül, hogy észrevenné, mennyibe kerül ez neked. És megbízható lehetsz anélkül is, hogy mindig rendelkezésre állnál.
